Gyermekkoromban
(8-12 év) többször is féltem esténként elaludni, ugyanis a szekuritáté
zaklatásai miatt, sokszor történt valami…dobálták az ablakot, rángatták a
kilincset, s ha kimentünk, már nem volt ott senki, illetve csak hallottuk, hogy
elszaladt, elszaladtak a tettesek… nem beszélve a fásszínről, amit egyszer felgyújtottak,
és hasonlók. Ez általában akkor történt, amikor édesapám nem volt otthon, szombat
esténként a falvakba járt prédikálni. Azért
mégis sikerült elaludnom legtöbbször békességben. Imádság által. Egyszer
rémálom féle tört rám, kinyitom a szemem, s hát az ablak előtti diófán ott guggol
egy alak és befelé néz. Rohantam édesapámhoz, ő kiment egy nagy bottal, s a
zaklató elfutott (valószínű, a terv az volt, hogy kikészítsenek minket idegileg).
Az iskolában egyik tanárom hétfőn reggel feleltetett:
kérdezte mi volt vasárnap istentiszteleten? Ha válaszoltam az volt a baj, ha
nem, akkor rossz jegyet kaptam. Nem volt erény akkor imaházba, templomba járni.
Megaláztatásban volt részünk sokaknak. Sok-sok évvel később találkoztam ezzel a
tanárral, s valami addig soha nem tapasztalt érzelem öntött el: düh és harag nagymértékben.
Nem tudtam akkor köszönni se neki, csak később kértem Istent, hogy adjon
alkalmat rá, hogy kifejezzem, nem haragszom, még ha nem is kér bocsánatot.
Többször láttam már magam előtt ilyen nőt egy-egy beszélgetéskor,
akinek szemében és arcán hirtelen megjelenik ez a túláradó mindent elsöprő
érzés: a mélységes Harag.
1. Szívesen meghallgatom az okát, még ha nem is kellemes és
könnyű, hisz kiváltáság ha segíthetek egyszerű lelki-gondozóként. Hisz tudom, hogy engem is meghallgatott Valaki és más is, így tudtam
szembenézni az érzéssel. A következőket szoktam kérdezni ilyenkor: Milyen
jellegű bántásról, sérelemről, fájdalomról van szó? Milyen szavakkal tudnád
kifejezni, amit érzel? Meg akarsz bocsátani, el akarod engedni az adósságát?
Imádkoztál-e már ezért? Az illetőért tudtál-e már imádkozni? Milyen gyakran gondolsz erre a dologra? Mióta
hordozod ez a terhet? Jó szembenézni azzal, hogy mit érzünk, és miért van a
keserűség bennünk. Sokszor „példás hívő emberként”
szőnyeg alá söpörjük az érzelmeket, s az igazságot is, ezért nem sikerül évek
múlva se egy-egy embernek felszabadulni.
2. Aztán fontos azzal is szembe nézni, hogy nem csak a
harag, netalán bosszú vagy arra való készség, hanem a semlegesnek gondolt „meg
nem bocsátás” is bűn. Mi nekem a részem ebben az egész történetben, amiért
Isten előtt és a másik fél előtt is megalázkodhatom? Van-e más bűn, ami terhel, s ezért nem sikerül
erre sem szabadulást nyernem Istentől? Az
igazi bűnbocsánat átélése után azonnal ott van az empátia, és egyre jobban meg tudom
közelíteni a tényeket a másik fél oldaláról is.
3. Eldöntöttem, hogy megbocsátok. Most és akárhányszor még
rám tör ez az érzés a jövőben, s meg akarna kötözni újból… „Hisz boldogok az
irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Nem csak azért bocsátok meg, mert
akkor nekem könnyebb és jobb lesz, hanem azért mert szeretem az ellenségem! Ó,
de elérhetetlennek tűnik ez néha… Még a magunk békességéért igen, de szeretni
azt, aki még bocsánatot se kért? Az igazi megbocsátás azt jelenti, hogy
megbocsátok akkor is, ha az illető nem kért bocsánatot, s azért is, mert ő esetleg
nem bocsát meg.
4. A szomorúság, a tartozás elengedése: elhatározom, hogy
foglyul ejtem gondolataim, ha újból jönnének a múlt fájdalmaival. Istenre és az
Ő bocsánatára gondolok inkább: énekelek ilyenkor, lefoglalom magam valamilyen
hasznosabb témával. Nem beszélem át mással újra meg újra ezt a témát. És végül,
elfogadom (nekem ez elég nehezen megy), ha már nem tehetek semmit a másik
helyreállásáért, s azt is, hogy a bizalmi kapcsolat nem minden esetben lehet ugyanolyan,
mint azelőtt. Sőt, van, akikkel nem is lehet. És az Istennek békessége, mely
minden értelmet felülhalad, megőrzi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.
Az 1989-as forradalom után Magyarországra utaztunk édesapámmal. A határőrségnél mikor az egyik vámos közeledett felénk, édesapámnak az arca elborult és mély fájdalmat láttam rajta, azt az érzést… „Ő XY, a zilahi egyik volt szekus, szóval ide helyezték, ide menekült”-súgta nekünk valami általam soha nem ismert mélyen halk hangon… Feszülten figyeltem: mi lesz? A sofőrünkkel beszélt, az kinyitotta neki a csomagtartót, minket nem vett szemügyre. Édesapám hirtelen félhangosan imádkozni kezdett. A megbocsátás kegyelmét kérte, de már nem emlékszem milyen szavakkal. A sofőr beült, hogy mehetünk is. De édesapám határozottan még kiszállt az autóból, odament a vámoshoz és kezet fogott vele Isten áldását kívánva rá. Azzal tovább is hajtottunk.
Az 1989-as forradalom után Magyarországra utaztunk édesapámmal. A határőrségnél mikor az egyik vámos közeledett felénk, édesapámnak az arca elborult és mély fájdalmat láttam rajta, azt az érzést… „Ő XY, a zilahi egyik volt szekus, szóval ide helyezték, ide menekült”-súgta nekünk valami általam soha nem ismert mélyen halk hangon… Feszülten figyeltem: mi lesz? A sofőrünkkel beszélt, az kinyitotta neki a csomagtartót, minket nem vett szemügyre. Édesapám hirtelen félhangosan imádkozni kezdett. A megbocsátás kegyelmét kérte, de már nem emlékszem milyen szavakkal. A sofőr beült, hogy mehetünk is. De édesapám határozottan még kiszállt az autóból, odament a vámoshoz és kezet fogott vele Isten áldását kívánva rá. Azzal tovább is hajtottunk.
Addig soha nem láttam valakinél ilyen meghökkentőnek és erősnek a
megbocsátást.
UI. Nekem sokat segített
Gary Chapman „A szeretet másik
arca: a harag” c. könyv a megbocsátás folyamatában. Valamennyit abból is
igyekeztem tovább adni ebben a bejegyzésben. Szeretettel ajánlom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése