Szela

Szela 


Belső csendhez, Önmagába fordulok,
Szellemi léthez, fátyolokat lebontok,
Megállok, s meglátom, fogadom Őt,
Meghajlok, imádom a Teremtőt.

Szela, szela, ó te Dávid erőssége,
Szela, szela, ó te Illés dicsősége!
Szela, szela meghódítja szívem,
Szela, szela felvidítja lelkem.

Mit ér Neki tér, és erő?
Előttünk, hol elmenendő.
Nem vagy ott, hól sziklát ölnek,
Szelek dúlnak, hegyek törnek!

Mélység színén földrengés,
Nem vagy ott, mindez kevés.
Tűz, mely mindent eléget,
Minden tetted bevégzed!

Szela, szela ott van Ő,
Szela, szela halkan jő.
Lelket repeszt, rendít, éget,
Szívet bemetsz, olt és éltet.

Illésként kesergünk folyvást,
Arcunkat takarjuk,
Elhagyta a nép a Forrást,
Sorsunkat akarjuk.

Szela, szela mellém ült,
Szela, szela megrezdült,
Testvér-bátyként, átölelt,
Csendes-hangként, útra kelt.



(1Kir 19: 9-12 alapján)

© Tóth Attila 2013 jan.