1. áldás: Isten megismerése, vagyis megtérésem történtete

Ti vagytok a tanúim az ÚR -, és szolgáim, akiket - így szól kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. Ézsaiás 43:10


Hogyan ismertem meg Istent?!

Istenfélő szüleim és a család örömmel fogadták születésem. Két fiú után édesanyám különösen örült a kislánynak. Pici koromtól kezdve összefogta a kezem imádságra. Sok szép éneket is tanított nekem, beteglátogatásokra vitt magával, ahol ezeket elénekeltem, a megtanult igeverset, verset elmondtam. Tapasztaltam Isten átformáló jelenlétét már a korai éveimben. Öt éves lehettem, amikor sírva fakadtam egy délután, s őszintén vallottam meg édesanyámnak, hogy felismertem, hogy nekem is vannak bűneim, és szeretnék megtérni, hogy én is Isten családjába tartozhassak. Sírva mondtam el, ami bántott (Igenis jól tudtam, hogy a csúfolkodás az óvodástársaimmal, a mások lenézése az bűn. Érdekes, hogy bár nyilvánvaló volt, hogy a bátyjáim bosszantottak, ezekben a percekben nem ez volt a mérvadó, hanem láttam az érem másik oldalát, hogy én meg túl érzékeny és kényes vagyok.). Ekkor éltem át először a Szabadító átformáló munkáját BENNEM. Örömmel álltam fel a térdeimről és alig vártam, hogy elmondhassam másoknak is, hogy van tiszta szív, van bűnbocsánat. Másnap a román óvónénimnek próbáltam a színek tanulásakor elmondani, hogy én is tudok minden színre egy magyarázatot. A fekete az a bűn, a fehér a tiszta szív, a piros a Jézus vére, amely a feketét fehérré mossa, és az aranysárga a mennyország, ahol mindig az Úr Jézussal leszünk majd, továbbá a zöld a lelki növekedést jelenti. Az óvónéni nem értette mit magyarázok minden felmutatott szín után, ezért behívta a takarítónőt, aki magyar volt, s az tolmácsolta az evangéliumot. Az óvónénim titokban, sötétedéskor felkereste szüleim, családlátogatás apropóján (pedagógusoknak nem volt szerencsés templom-, imaházudvarra belépni a kommunista időben, állásukkal is játszottak ilyenkor). Szóba került a színes könyv is, a bizonyságtételem, s ez a nő aztán megtért, most is egy gyülekezet tagja abban a városban, ahol laktunk. Ez a Lélek pecsétje volt az én döntésemre. Hogy most is tudjam, hogy nem lehet elég korán elkezdeni keresni az Istent. És ő megtalálható egy ötéves gyereknek is, mennyivel inkább a döntésképes felnőtteknek. A feltétel az őszinte kereső szív, kinek Isten megismerhetővé teszi önmagát, hitről hitre vezeti Igéje által, és megtapasztalásokkal is. Isten sokszor komolyabban veszi gyermekeinek döntését, mint mi magunk. Így látom az én életem is. Gyerekként döntést hoztam, amilyent én tudtam. De Isten kiválasztott, hogy megismerjem, s higgyek benne. Azóta is tapasztalom szabadító munkáját életemben. Később is szükségem volt állomásokra az életben, amikor megújítottam szövetségem Istennel. Ez mindig bűnbánattal és bűnbocsánattal kezdődik. Aztán elhívással, küldetéssel folytatódik...
Legutóbb a kényelmességből kellett kimozdítson. Kezdtem elfelejteni, hogy a keresztyén élet önmegtagadással jár. A "nekem ez kijár", "mert megérdemlem" korkép számomra is kórképpé vált. De  a Lélek segített megalázkodni, és felszabadított újból a szolgálatra a magam körül való forgolódás kötelékéből. És igenis, ha csak lehet (már nincs kicsi gyerek nálunk:), vasárnap délután is kész legyek a pihenés helyett a gyerekekkel útra kelni, örömet vinni a betegeknek, vagy egyedülállóknak.

Te tapasztalod-e a kötelékek szorítását? Milyen területen nem vagy szabad?
Elhívott-e már Isten a szabad életre, hogy megismerd Őt, s higgy benne? Hogyan történt?
Mikor volt utóljára bűnbánatból felszabadulás az életedben? Kiknek vallottad ezt meg?
Milyen hitélményed volt legutóbb?
Istenen kívül nincs Szabadító!
Szívesen beszélgetek én is veled a témában, ha megkeresel. Meghallgatlak, imádkozom érted.
Írhatsz, ha szeretnél...