Különböznek gyerekeink. Van, akinek azt kell tanítani, merjen kérni, legyen bátor elmondani a véleményét... Az ilyen gyerek könnyen belesimul a "rendbe", talán fenyíteni is alig kell, így nagy korára el is felejtjük, hogy valaha is engedetlen volt.
De van, aki sokkal nehezebben adja fel kívánságát, különösen ha önző természetében meg is van erősítve. Nehezen fogadja el a határokat, a "nem" választ. Talán, mégis az utóbbihoz tartozik legtöbb gyerek. Többé-kevésbé.... Én is volt, hogy összetévesztettem a követelőzést a kitartással. Kicsit ki is védve a gyerekem, hogy "milyen erős akaratú, ezt csak jó irányba kell terelni, s milyen jó tulajdonság..." Nem mondom, nincs benne igazság, de ez a tanulmány kicsit segtített külön választani, megérteni a fogalmakat:
KITARTÓ: a cél elérése érdekében kész az akadályokkal megküzdeni
KÖVETELŐZŐ: a cél elérése érdekében kész a kapcsolatot is rizikózni
MEGELÉGEDETT: elégedett és hálás azzal, ami van, ahelyett, hogy siránkozzon amiatt, ami nincs
VITATKOZÓ: logikát és érzéseket használ annak érdekében, hogy valakit meggyőzzőn, manipuláljon, néha azt sem véve figyelembe, hogy mennyire mélyen érint ez mást, vagy a kapcsolatot az illetővel
vitatkozás, irritáló követelőzés, hiszti, kényeskedés... ismerősek?
Akik vitatkoznak általában jó tulajdonságuk a kitartás, a kreativitás, céltudatosság, gondolataik kifejezése. A probléma csak az, ha a gyerek a szülőt is csak egy "problémának", "hegynek" látja, akit ki kell mozdítani, el kell hárítani célja elérése érdekében. Szülőként a fent említett pozitív tulajdonságokat kell megerősítenünk a gyerekben, a vitatkozásból neveljük ki, tanítsuk meg inkább beszélgetni... A kettő között a különbség a kapcsolatban rejlik. Miest a probléma fontosabbá válik, mint az emberek, akik beszélgetnek, vitatkozás születik. Néha a gyerekekkel a vitából válthatunk beszélgetésre, ha higgadtan elhárítjuk a heveskedést: "mit szeretnél mondani?, lehet nem értetted meg, hogy mire gondoltam, megmagyaráznám...., beszéljük meg az előnyeit és a hátrányait a ma esti filmezésnek...Meg kell tanulják a gyerekek, hogy az nem elég, ha valakinek igaza van, legyen tisztelettudó az igazságban! A gyerekkel megtanulhatjuk a következő igeverset:
"A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek. " IITimóteus 2:23
A követelőzés olyan hatással van, mint a szú a fában...irritál, felbosszant, mindent megadunk, csak hagyjanak békén, vagy indulatból cselekszünk reakcióként. Sokszor a követelőzés csak egy jel a gyerek részéről, hogy figyelemre van szüksége. Cambell könyvei jutnak eszembe, ahol az érzelmi tank van kihangsúlyozva... ha nincs tele az érzelmi tank, a gyerek nehezen kezelhetővé válik. Talán nem is az a fontos, mit szeretne, csak a figyelmet kéri tőlünk. Amennyiben az érzelmi tank rendjén, a gyerekre oda tudtunk figyelni, foglalkoztunk vele, mégis irritálóan követelőzik, meg kell tanítanunk arra, hogy így nem ér célt vele. Sok felnőtt úgy rontja el, hogy beadja a derekát. Egész a pénztárig kitart a gyereknél, hogy nem veszünk most édességet (hisz mielőtt az üzletbe léptek, ette meg az adagját pl.), de addig mondja, hogy a pénztárnál csak odaad a kezébe valamit, csak hallgasson végre... a gyerek így megtanulja, hogy így kell kérni, ha mégis kapni akar. Úgyis beadja egyszer édesanyám a derekát, hisz nem bírja a "kitartásom", "a mondókám"... A nyafogás, a hiszti ezekhez hasonló, csak magasabb hangnem, sírás, esetleg más "produkció" is társul hozzá. próbáljuk meg kikerülni, hogy a gyerek addig "mellőzve" legyen, hogy így kelljen mindig felhívnia a figyelmet magára.
Tanítsuk a gyereket megelégedésre.
Először is a saját példánkkal. adjunk hangot a hálaadó magatartásunknak, ne csak hálaadó napkor. Férjünknek fejezzük ki a gyerek előtt is, hogy milyen hálásáak vagyunk, hogy gondoskodik a családról, adjunk hálát az asztalnál a kevésért is, örüljünk az apró dolgoknak. Ne felejtsük tanítani a gyereket a "köszönöm" szóra. Inkább túl sokszor mondja, mint kevésszer...
1. Csökkentsük az érzelmeket az anyagiakkal kapcsolatban. Isten ad bőséges életet, ami nem a pénztől, az anyagiaktól függ elsősorban. Mennyit beszélünk a gyerek előtt az anyagiakról? Mit lát, mennyire fontos nekünk az új autó, bútor, ruha, márkák, a túl sok élelem.... Az a felnőtt, aki gyakorolja magát abban, hogy érzelmileg leváljon a "megszerzés" örömétől s cserébe hangot ad az örömnek azzal kapcsolatban, amit eddig kapott, megtanítja a gyerekének azt, hogy nem nagy dolog valamiről lemondani...nem ettől leszünk boldogak!
2. A másik elv, hogy a gyerek megtanulja az engedelmességet. Először engedelmeskedj, aztán beszélhetünk az előnyeiről, a hátrányairól, az elvárásaidról. Néha jó ezt először megbeszélni a gyerekkel, de míg a gyerkünk kicsi az engedelmességet kell megtanulnia, nem a megfontolt engedelmességet. Érdekes, hogy miután engedelmeskedett, s meg akarjuk vele beszélni, hogy mi nem volt tiszta, mi volt ebben a kérésben nem érthető, már nem akarnak tárgyalni róla. Vajon miért?
Meg kell tanulnunk, hogy az életben a főnök, a tanár kérhet dolgokat, aminek célját sokszor nem értjük, csak miután teljesítettük. Isten is sokszor kér, és bizalommal kell lépjünk gyermekeként, még ha nem is értjük teljesen a képet..
3. Tanítsuk meg a gyermeket tisztelettudóan kérdezni, érvelni. Amikor nem érti a feladatot, vagy nincs kedve hozzá, akkor sem lehet a "nem" a válasz, illetve a sok "miért", hanem bizonyos formulák segíthetnek neki, hogy a felnőttel tisztelettudóan kompromisszumra jusson, ha szükséges:
pl. Megmagyarázod, légyszíves, miért kell.....
Értem, mit kérsz, édesapa, de ez nekem probléma, mert...
Nem akarlak megbántani édesanya a válaszommal, de kérhetném inkább azt, hogy.....
stb.stb.
Azt viszont jó tudnia a gyereknek, hogy bármilyen bölcsen s tisztességtudóan szeretne kompromisszumot kötni, a szülőnek joga van mégis nemet vagy igent mondani rá.
4. Mellőzzük a manipuláló eszközöket. Pl. úgy érjük el a célunkat a gyereknél, hogy folyton(!) ígérünk valamit neki a teljesítésért, illetve mindig érzelmi ráhatásokkal bírjuk engedelmességre...
S NEM UTOLSÓ SORBAN FELNŐTTKÉNT JÁRJUNK PÉLDAKÉNT A FENT EMLÍTETT LÉPÉSEKBEN. Szoktunk-e nyafogni, követelőzni, ha valamit kérnek tőlünk? Hogyan engedelmeskedünk? Gyerekeim sokszor megjegyezték, hogy a férjem iránti engedelmesség (amikor sikerült jól tenni) késztette őket is még nagyobb tiszteletre az apjuk iránt. Nem beszélve főnökeinkről, csoportvezetőinkről stb. Ahogyan vélekedünk róluk, példát adunk a gyerekeknek, hogy irányunkban hogyan érezzenek, ha tiszteletről, engedelmességről van szó.
Mikor vagy hálás? Bőségben és szükségben is?
Filippi 2:14 Pál megtanulta, hogy minden körülmény között hálás legyen.
Akárhányszor hisztizik, követelőzik, vitázik a gyereked, használd ezt jelzőként arra, hogy több időt kell fordítanod a hálaadó, tisztelettudó magatartás nevelésére...Ez a gyerekre fordított időt kér.
1. Mond egy példát, amikor nem bírtad, s beadtad a derekad, bár nem kellett volna, de mert a gyerek "úgy" kérte...
2. Mondj egy példát, amikor te tudtál visszavonulni egy kéréseddel, igényeddel mert nem akartad az illető kapcsolatot rizikózni miatta...
3. Volt-e olyan eset, amikor felnőttként először engedelmeskedned kellett, de csak utána értetted meg a lényegét?
I Timóteus 6.1-11Miért tartja Isten a megelégedést olyan nagy értéknek az életben?
Lukács 18:1-8 Mi a különbség a követelőzés és kitartás között?
Feladat: Nézzetek utána a gyerekekkel együtt a szú illetve a borz vagy hasonló állatoknak... miért használják hasonlatként az idegesítő magatartáshoz, elriasztó hozzáálláshoz? Hát a csepegő háztetőt kihez hasonlítják?:)
8 megjegyzés:
Én azért szeretem ezt a tanulmányt, mert hasonlít a mindenkori hívő szülők neveléséhez. Lehet, hogy régen nem ennyire tudatosan neveltek, de például engem is nagy részben ezek a bibliai alapelvek szerint fegyelmeztek. Ez azért állja meg a helyét, mert elsődlegesen az Isten példáját veszi, s annak tulajdonságait ülteti a családi életbe, illetve az újszövetségi alapelveket nem csak a gyülekezeti életre korlátozza, hanem elsősorban otthon gyakoroltatja. Sok jó keresztyén könyv van még gyereknevelést illetően, de legtöbb a pszichológiából indul ki s alátámasztja elveit egy-egy igeverssel. Itt fordítva van. A nagy képet alkalmazza a gyereknevelésre is. Hisz a Bibliában hamarabb volt pszichológia, mint a pszichológiában az igei alapelvek.Természetesen, sok más jó könyv is van, de ezt tartom igetanulmánynak is...Hisz nem receptre várok itt elsősorban, vagy megnyugtató "aláírásra" gyereknevelésemet illetően, hanem Ő szól hozzám...a többi KEGYELEM!
no persze, vannak egyéb szubjektív okok is, amiért ezt a tanulmányt nagyon megszerettem:D
Egyetértek veled, nagyszerű ez a tanulmány! Köszönöm, hogy annyi mindenre emlékeztettél, az az imádságom, hogy tudjam ezeket az igazságokat elsősorban megélni, aztán megtanítani a gyermekeinknek is.
Megtanulni, hogy körülményeim között elégedett legyek, mindenért hálát adni, következetes lenni, kitartásra nevelni a gyerekeket, de ugyanakkor nem követelőzővé...ójaj, olyan sok kegyelemre van szükségem!
Mégegyszer köszönöm a szeretetedet, hogy önzetlenül átadod nekünk, amit tanulsz, fizessen meg az Úr neked,
ha nem is sűrűn jelzek vissza, de mindig elolvasom és igyekszem tanulni, több-kevesebb sikerrel...a többi KEGYELEM!:)
puszi.
"Miest a probléma fontosabbá válik, mint az emberek, akik beszélgetnek, vitatkozás születik." ez a mondat gondolkoztatott el, hogy valóban hányszor előfordul velem, hogy maga a probléma fontosabbá válik, mint a férjem, az anyám vagy a gyermekem és a vitában elmarad a tisztelet...
Egy másik dolog, hogy jobban odafigyeljek arra, hogy mit és hogyan beszélünk meg a gyerek előtt - eddig azzal "takaróztam", hogy még kicsi és úgysem érti, de már megnőtt és úgy rákérdez dolgokra :) szóval nem mentegethetem magam tovább.
Harmadik dolog pedig a megelégedés, amiből sose sikerül jól vizsgázni, úgyhogy soha nem lehet abbahagyni a gyakorlásást.
Tetszik amit írtál a tanulmányról, hogy igecentrikus és nem a pszichológiából indul ki.
Evódia nagyon köszönöm én is ezt a tanulmányt. Mindig kinyomtatom, és amikor az időm engedi elolvasom, kikeresem a bibliaverseket, és amikor tehetem megbeszélem a férjemmel.De nagyon keveset vagyok számítógép előtt, ezért nem jelzek vissza, de talán a következő hetekben több lehetőségem lesz elolvasni az építő megjegyzéseket, meg nekem is visszajelezni.
És ez a tisztázás a kitartó és a követelőző gyerek között sokat segített. Nekünk nagyon kitartóan követelőző gyerekünk van, aki mintha állandó vitatkozásra született volna...Az ebben a legrosszabb, hogy rá kellett jönnöm, hogy én adtam meg ehhez neki az alapot a sok magyarázkodással, érveléssel, amikor már nem is volt rá szükség.
Amúgy nem abban kitartó Zsófi ha akar valamit a boltban, vagy megtetszik egy játék, talán ez még nem az a korszak, hanem a figyelmünk, az hogy a játszótársa legyek mindig ah vele vagyok, hogy ő legyen a középpontban mindennél fontosabb számára.
Erre természetesen mindenki azt mondja, hogy igen, mert egyke, még nincs testvére, s az a baj. Tényleg ez a baj? Vagy többgyermekes családban is bőven akad ilyen probléma? Természetesen nagyon szeretnénk még gyerekeket, mielőtt bárki félreértene, nem emiatt nincs még.
Igazából jó volt olvasni, hogy minden szülő érzi időnként úgy, hogy mélyponton van szülőként. Nálam ez elég gyakran van, pedig csak egy gyereket nevelgetünk...
A kérdésre, én elég sokszor adtam be már a derekamat, mert kimerültem az ostrom során, és mert egy idő után elvesztettem a fonalat...az az igazság. Próbáltam ezt úgy tenni, hogy ne tűnjön olyan nagy visszavonulásnak, de azt hiszem első perctől érezte, hogy győzött és megtanulta, hogy kanyargósan is el lehet érni a célt, csak kitartóan kell követelni, nyafogni, hisztizni, manipulálni. Még van egy fél évünk 5 éves korig....Én azt hittem eddig, hogy minden el van rontva mert 2 éves korig történnek a tekintélyhez való hozzáállásban a döntő dolgok...
Nekem az tetszik még nagyon ebben a tanulmányban, hogy tényleg nem receptek vannak benne, hogy csináld ezt és ez lesz, nyilvánvaló, hogy nem olcsó a siker, és önmagunk nevelésén, fegyelmezésén megvizsgálásán át vezet az út ahhoz hogy jól neveljük a ránk bízottakat. És Isten nevelése és a gyermeknevelés közötti párhuzam is tetszik, talán így empatikusabbak is tudunk lenni. Köszönöm nagyon. És kívánom, hogy mindegyikünknek és gyermekeink áldására legyen ez.
Hálás szívvel
Márti
koszi:)
Azt akartam írni amit Emi.:)Nevelődünk lassan.Puszillak
Számomra is nagyszerű a tanulmány, tényleg anyanevelő, mert először engem nevel:)
Akad 2 fajta gyerkőc a családban( amennyire most látszik), követelőző és vitatkozó, a vitatkozóból kettő, a követelőzőből egy, a 4. még nem tudjuk:) Hátha ő megelégedett lesz:))))
Párszor már én is beadtam a derekam, főleg , ahogy Márti írta, amikor elveszítettem a fonalat, és hogy tud rám nézni...megszakad a szívem...persze az édesapjukkal ezt nem próbálgatják, csak nagyon ritkán tesznek kísérletet....ő nem dől be nekik:)
Nehéz látnom bennük sokszor a saját tulajdonságaim , és akkor elgondolkodok, így születtek vagy esetleg megfigyelik azt a "pár" alkalmat, amikor nem úgy szólok, vagy csinálok ahogy kéne?Talán mind a kettő:)De ami rajtam áll....nem akarok késlekedni...
A következtetés: még nevelődnöm kell:)Istenre van szükségem a gyereknevelésben:)
Kedves Evódia,
Lenne egy kérdésem...
A következő helyzettel szembesülök elég gyakran és nem igazán tudom hogy kezeljem.
Nem vagyok én sem a testi fenyítés híve, de azért előfordul, hogy egyik vagy másik gyermekünk fenekére vagy kezére kap valamiért. És azt veszem észre, hogy nagyobbik fiam (most 5 éves, de nem most kezdődött a dolog), ha én nem engedek meg valamit, vagy megszidom valamiért akkor ő is kezemre csapna, vagy ugyanolyan hangnemben válaszol mind én beszélek vele, mondván, hogy "te is azt mondtad" "te is azt csináltad". Vagy még gyakrabban veszem észre, hogy a 2 éves húgat próbálja rendre utasítani, azokat a mondatokat használva amit tőlünk hall, vagy éppen ő is a fenekére csap.
Mit tanácsolsz, hogy magyarázzam meg neki, hogy az amit szabad nekünk felnőtteknek,az neki nem megengedett? Illetve én mindig elmondom, hogy ezt neki nem szabad, mi vagyunk a szülők, a mi feladatunk őket rendre utasítani.
Talán van is változás, velünk szemben már ritkán engedi meg ezeket, de Jankával szemben meg gyakran előfordul.
Van ebben tapasztalatotok? Mit jó ilyenkor mondani?
Amugy nagyon örvendek a tanulmánynak, sokat tanulok, alkalmazom is az itt olvasottakat:)))
Köszönöm, Anna
Megjegyzés küldése