amíg kisül a húsvéti kalács

...gondolkozom a nagypénteken, a mán. "Értem, helyettem, miattam" visszhangzik bennem a kereszt üzenete.
Isten fia életét adta értünk, úgy szeretett. Mi éljünk másokért s szeressünk hasonlóan. Először a családom, de a rám bízottakat mind:
-Tegyem meg ÉRTE
-Végezzem el HELYETTE
- Szenvedjem el MIATTA

Melyik a 3 közül a nehezebb? Jövök a kereszthez, s kapom a szeretetet. Éppen annyit, amennyi kell a férjemnek, gyerekeimnek itt és távol, barátaimnak és mindazoknak, akikért, akik helyett, akik miatt....
Köszönöm.

Szárnyaszegetten, de a gyógyulás útján

SZOLGÁLNI - SZÁRNYALVA VAGY SZÁRNYASZEGETTEN
A MADÁR
Fiam galambokkal foglalkozott több éven át, és alkalmam volt néhány reptetést végig nézni, illetve a szomszéd madarait is megfigyelni, ahogyan repkedtek. Volt madár, amely természetétől fogva, hol a többiek előtt-felett, hol utánuk-alattuk is röpködött a csapatban, plusz köröket járva, sok energiával, mintegy lelkesítve a többieket, hogy „szép az élet, szárnyalni a legcsodásabb egészen a célig”! Aztán volt olyan madár, aki megbízhatóan, pontosan elindult és végig a középen haladt, mintegy biztos pontként a többiek számára, hogy: „kitartás, elérjük a célt”! A vadludakról is láttam egy felvételt, sokat lehet tőlük tanulni. Nem jó, ha a cél helyett, inkább folyton egymást figyelik…az emberek között ilyenkor van az összehasonlítás csapdájaként az irigység, a büszkeség, ami szárnyaszegetté tesz nagyon hamar. Még mi okozhat sebesülést?! Érzelmi, lelki sebek, akár fizikai betegség, valamilyen külső támadás, ami szinte képtelenné tesz tovább repülni.
Az OKA
Kérdés: ha már nem lennél megbízva ezzel a munkahellyel, szolgálattal, pozíció nélkül is tovább vinnéd-e a terhet s a munkát, ahogyan lehetőséged lenne rá? Gyerekmunkában, bármilyen szolgálatban… Van-e örömed, helyes szenvedély abban, amit teszel?
Van rejtett oka is a megsebesülésnek. A helytelen motiváció. Ha emberek vagy a szükség motiválnak csupán. Ha az értékünk ebben a teljesítményben van.
Milyen madárról van szó a Bibliában?
sasmadár
Elsősorban Isten magát hasonlítja a sashoz, aki úgy gondoskodik rólunk, mint a sasmadár a fiairól, akinek szárnyai soha nem törnek meg, hanem gyógyulást, menedéket találunk alatta.
„És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az õ szárnyai alatt.” Malakiás 4:2
Szárnyaszegetté váltál a küldetésedben? De egyáltalán van-e elhívásod, küldetésed?!
A legjobb közeg a gyógyulásra az Isten közelsége. Szárnyai alatt tudunk felépülni.
1.    otthoni csendesség megerősítése
–imanapló írása
-dicsérő énekek hallgatása éneklése
-hangos ima, beszélgetés igeversek által is Istennel
2. imacsoportok által
-nincs semmilyen hosszú távú szolgálat, akármilyen erős szolgáló-szervező csoportunk is legyen, ha nincs imaszolgálat mögötte. Előbb vagy utóbb bármilyen szolgálat, amit Istenért végzel (még a templomtakarítás, éneklés, szervezés, vagy bármilyen papírmunka stb.), hatékonyságát veszti imaháttér nélkül. Isten elvégezheti munkáját nélkülünk is, de akkor kiégés, megfáradás lesz a sok munka vége. Fáj, ha nem értékelnek, ha nem erősítenek..pedig a küldetést, a megerősítést máshol, mástól kellene várni és megkapni elsősorban, nem akitől éppen várjuk.
Van-e imacsoportod? Kezdeményezz…
Voltam egy olyan állatkertben, ahol egy rezervátum arról szólt, hogy a megsebesült madarakat ápolták, felerősítették, hogy majd vissza reptessék a vadonba.

SZEMÉLYES
Ha visszanézek, nekem is volt néhány szárnyaszegett időszakom az életemben, a szolgálatban. Húszas éveim végén értettem meg, mi az igazán helyes motiváció az Isten és férjem oldalán levő munkában. Isten összetört, de be is kötözött azon a lánykonferencián, hogy aztán szárnyalhassak. Utána is volt, amikor tollaim tépkedték, talán röpködéseimmel "rá is szolgáltam" az irigykedő kritikákra. Az elmúlt két évben a hűség gyümölcse és a kegyelem adott erőt tovább repülni, mindabban, amiben nagyon egyedül éreztem a szolgálat terhét, vagy éppen kevés öröm érlelődött bennem. Mindegyik időszak áldásommá vált. Hálás vagyok a szárnyaszegett napokért, útjaimért. Ezekben a helyzetekben láttam meg többet Isten védelmező szárnyaiból, s erősödött meg az imaszolgálat, ahol nem csak én hordozhattam szolgatársaim, hanem az én kezeimet is tartották a harcban. Nem sokan, de elég volt ahhoz, hogy akár itt laktunk, akár az előző lakhelyünkön, a szolgálatban hűségesek maradjunk. Ezek az imatársak nem szimpátia alapján adatnak az embernek, hanem a tehervállalásban, szükségben, a nehéz időkben adatnak. Az is megadatik, hogy egy-egy ilyen ima(szolga)társi kapcsolatból barátság is alakul. Ezek életre szólnak, hisz a mennybe köttetettek, és továbbra sem rólam vagy róla szólnak elsősorban, hanem Istenről. Nincsenek elvárások egymás iránt, csupán szeretet-szabadság. (Ó, de szeretném, ha ezt még sokan megértenék, átélnék...!) 
A szárnyaszegett időszak még egy áldása, hogy sebeink gyógyítóvá lehetnek mások számára. Amit átéltem, tovább adhatom másoknak, akik éppen elfáradtak: ifjak vagy a legkülönbek közül. Mert ha az Úrban bízunk, ha az Úrra várunk egy ilyen helyzetben:
erőnk megújul, szárnyra kelünk, mint a sasok, futunk és nem lankadunk meg, járunk és nem fáradunk el.” Ézsaiás 40:31

Szárnyalva, szabadon és örömmel írtam e sorokat Kamilla lányom 11. születésnapján. :)
(a fenti sorokat a gyerektanítók találkozóján is elmondtam ma a szolgálatomban a Hargitán.)
Budai Evódia, Székelyudvarhely, 2014-11-15



Konfliktusról, munkatársi kapcsolatról

Egy szeretetteljes dinamikus csoportban, közösségben, családban elkerülhetetlen a konfliktus. Annak a jele, hogy élet van, hogy egészséges személyek alkotják, akik felvállalják véleményeiket, különbözőségüket. A baj akkor van, ha minden kicsiny dolgot "muszáj" felvállalniuk, hiányzik a türelem és empátia, illetve, ha tényleg lényeges dologról van szó s a "békesség kedvéért" szőnyeg alá söprik (aztán csak idő kérdése és mégis kiborul a szemét, s csak lehessen feltakarítani, kezelni a helyzetet....!). Így nem szokják meg az egészséges kommunikációt, mint a konfliktuskezelés eszközét, amelyben rengeteget lehet fejlődni. Olyannyira lehet fejlődni a kommunikációban, hogy egy idő után tényleg ritkává válik a konfliktus, mert már legtöbbször megelőzik azt.
Valaki ezek a gondolatok mellett azt is mondta: "fiam, vannak konfliktusszerzők, konfliktuskeresők, konfliktuskerülők és konfliktusmegoldók".
A saját megfogalmazásom, tapasztalatom szerint (teljesség igénye nélkül) a:
KONFLIKTUSSZERZŐK: azok a domináns személyek, akik úgy születtek, hogy mindenekfelett szeretnek győzni, nehezen tudják elhallgatni a véleményüket, vagy kivárni, hogy más is elmondja az övét. Édesanyaként már most feladatomnak érzem az ilyen kolerikus jegyekkel született gyermekem türelemre, meghallgatásra-elhallgatásra, empátiára nevelni, segíteni. A lányoknál különösen előny, ha minél hamarabb megtanulnak békességszerzők lenni konfliktusszerzők helyett....

KONFLIKTUSKERÜLŐK: csendesebb, visszahúzódottabbak, akik megszokták, hogy jobb, ha hallgatnak, de hosszútávon mégis megterhelődnek és valahol nagyon megszenvednek a hallgatás, a "mindent eltűrök, elviselek" pillanatnyilag erénynek tűnő viselkedés miatt. Amikor mégis kénytelenek szembenézni a sok elhallgatott dologgal vagy lelépnek a megoldás elől (a kapcsolatot teljesen megszakítják, s már nem csak a konfliktust, hanem a személyt is véglegesen elkerülik) vagy olyan sok sebet összeszedtek, hogy nagyon hosszadalmas folyamattá válik a kapcsolat rendezése...már a másik félnek se könnyű! Ide tartozhat olyan eset is, akiket gyerekkorban túlságosan is arra neveltek példával és tettel, hogy hallgatni kell, illetve a "békesség minden áron" fontosabb az igazságnál is! (Felnőtt korban emiatt összetéveszthető a konfliktussal való szembenézés a konfliktuskereséssel, így bűntudat és félelem van jelen, amikor valamit szóvá szeretne tenni az illető.)

KONFLIKTUSKERESŐK: általában kisebbségi komplexus van mögötte, vagy valamilyen múltbeli ok, ami miatt a személy élvezi, ha egy konfliktushoz hozzászólhat, vagy megcsillogtathatja ő is a véleményét. Mivel a motiváció nem helyes, általában nagyobb ügyet kavar az egészből, nem beszélve arról, hogy az ilyen személy nem elég bátor az építő kommunikációhoz, inkább rendre hallgatja meg a személyeket s így formál véleményt, nem beszélve a pletyka az "ültetés" (ellenségeskedés szítása) veszélyeiről...

KONFLIKTUSMEGOLDÓK: természetesnek tartják a különbözőségek okozta véleményeket, nem ijednek meg a feszültségtől, nem azt keresik, hogy kinek van igaza, hanem az igazságot szeretetben elkérik Isten jelenlétében s majd felvállalják is akkor amikor ideje és helye van. Szeretettel... Ők se szenvednek kevésbé, hisz az igazságot nem mindenki fogadja alázattal, csak az, aki teljes a szeretetben s akinek a motivációját megtisztíthatta az Úr. Mert az ilyen ember nem fél megalázkodva bocsánatot kérni, még akkor sem ha a másik félnek jobban illene, nem félti a tekintélyét, hisz tudja, hogy az Úr úgyis bizonyít hosszútávon és az igazság és a testvéri kapcsolat többet jelent, mint, hogy kinek adott a többség igazat, vagy a másik fél beismerte-e...

Eszembe jut akaratlanul is a nevem. Édesapámnak elsősorban a jelentése tetszett meg. Evódia annyit jelent, mint jó illat ( a görögben ez a szó használatos, amikor az ige azt írja: Krisztus jó illata vagyunk. Krisztus Evódiái vagyunk). Más értelmező szerint nagy utazást jelent. De a Bibliában úgy kap helyet, mint akit békességre kellett segíteni a Priszcillával való konfliktusában. Sokszor hallottam már kiragadva a kontextusából ezt az igeverset (Filippi 4:2) tanítva a konfliktusokról, különösen a nők közötti feszültségek veszélyeiről... Érdekes, hogy édesapám teljesen más megvilágításban magyarázta ezt már nekem egészen kicsi koromtól:
1. Filippiben a gyülekezet egy munkás gyülekezet volt, s ezért voltak inkább konfliktusok, az említett igehely is erre mutat. Közel sem azért, mint például a korinthusi gyülekezetben. Ahol élet van, ott munka van, ahol munka van, ott munkások, és ott konfliktus is kerül. Ez természetes. Mekkora áldás, hogy Pálnak Kelemen és mások mellett, voltak női munkatársai is a gyülekezetben.... Légy te is munkatárs!
2. Ha ajándékaid vannak a vezetésre, ez azzal jár, hogy tevékeny vagy, hogy dolgozol, néha túl buzgóan, néha elhamarkodottan... nem mindenki fog segítően melléd állni ilyenkor. De mindig lesznek Pálok és Kelemenek. Az ő tekintélyük sokat segít az Úr védelme után. Mindig legyen a szolgálatod, nőként, férfi vezetés védelme alatt. Mekkora áldás a férj védelme. Nem is értem, hogy miért akarnak sokan kibújni ez alól, vagy éppen versengeni azzal, akinek vezetése védelem és biztonság. Így alkotott bennünket az Isten. Már lányként jó, ha önfegyelmet gyakorolsz, és megtanulsz idejében lépni, szólni, elmondani, s nem utolsó sorban másokat alázattal többre tartani és követni. Isten céllal adott mindenkinek ajándékot, képességet. A nőknek is. A maguk helyén óriási érték a közösségben, társadalomban, nem beszélve a családi körben!

Kívánok egészséges munka- és szolgáló csoportokat a nők között, ahol az irigység, az egymás egyformára szabása távol áll a céloktól, inkább úgy világítsanak, hogy a különbözőségek örömével és ajándékaival megélik az egységet!Ez az egység illatozik, felüdít, ahogyan a kenet és harmat a 133 Zsoltár szerint. Ez kívánatos, ez vonzó mások számára. Kegyelem, hogy már többször és jelenleg is tapasztalhatom. Köszönöm nektek, kedves munkatársaim az Úrban!


Egy tartozás elengedése









"Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." Máté 6:14,15

Gyermekkoromban (8-12 év) többször is féltem esténként elaludni, ugyanis a szekuritáté zaklatásai miatt, sokszor történt valami…dobálták az ablakot, rángatták a kilincset, s ha kimentünk, már nem volt ott senki, illetve csak hallottuk, hogy elszaladt, elszaladtak a tettesek… nem beszélve a fásszínről, amit egyszer felgyújtottak, és hasonlók. Ez általában akkor történt, amikor édesapám nem volt otthon, szombat esténként a falvakba járt prédikálni.  Azért mégis sikerült elaludnom legtöbbször békességben. Imádság által. Egyszer rémálom féle tört rám, kinyitom a szemem, s hát az ablak előtti diófán ott guggol egy alak és befelé néz. Rohantam édesapámhoz, ő kiment egy nagy bottal, s a zaklató elfutott (valószínű, a terv az volt, hogy kikészítsenek minket idegileg).
Az iskolában egyik tanárom hétfőn reggel feleltetett: kérdezte mi volt vasárnap istentiszteleten? Ha válaszoltam az volt a baj, ha nem, akkor rossz jegyet kaptam. Nem volt erény akkor imaházba, templomba járni. Megaláztatásban volt részünk sokaknak. Sok-sok évvel később találkoztam ezzel a tanárral, s valami addig soha nem tapasztalt érzelem öntött el: düh és harag nagymértékben. Nem tudtam akkor köszönni se neki, csak később kértem Istent, hogy adjon alkalmat rá, hogy kifejezzem, nem haragszom, még ha nem is kér bocsánatot.
Többször láttam már magam előtt ilyen nőt egy-egy beszélgetéskor, akinek szemében és arcán hirtelen megjelenik ez a túláradó mindent elsöprő érzés: a mélységes Harag.
1. Szívesen meghallgatom az okát, még ha nem is kellemes és könnyű, hisz kiváltáság ha segíthetek egyszerű lelki-gondozóként.  Hisz tudom, hogy engem is meghallgatott Valaki és más is, így tudtam szembenézni az érzéssel. A következőket szoktam kérdezni ilyenkor: Milyen jellegű bántásról, sérelemről, fájdalomról van szó? Milyen szavakkal tudnád kifejezni, amit érzel? Meg akarsz bocsátani, el akarod engedni az adósságát? Imádkoztál-e már ezért? Az illetőért tudtál-e már imádkozni?  Milyen gyakran gondolsz erre a dologra? Mióta hordozod ez a terhet? Jó szembenézni azzal, hogy mit érzünk, és miért van a keserűség bennünk.  Sokszor „példás hívő emberként” szőnyeg alá söpörjük az érzelmeket, s az igazságot is, ezért nem sikerül évek múlva se egy-egy embernek felszabadulni.  
2. Aztán fontos azzal is szembe nézni, hogy nem csak a harag, netalán bosszú vagy arra való készség, hanem a semlegesnek gondolt „meg nem bocsátás” is bűn. Mi nekem a részem ebben az egész történetben, amiért Isten előtt és a másik fél előtt is megalázkodhatom?  Van-e más bűn, ami terhel, s ezért nem sikerül erre sem szabadulást nyernem  Istentől? Az igazi bűnbocsánat átélése után azonnal ott van az empátia, és egyre jobban meg tudom közelíteni a tényeket a másik fél oldaláról is.
3. Eldöntöttem, hogy megbocsátok. Most és akárhányszor még rám tör ez az érzés a jövőben, s meg akarna kötözni újból… „Hisz boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Nem csak azért bocsátok meg, mert akkor nekem könnyebb és jobb lesz, hanem azért mert szeretem az ellenségem! Ó, de elérhetetlennek tűnik ez néha… Még a magunk békességéért igen, de szeretni azt, aki még bocsánatot se kért? Az igazi megbocsátás azt jelenti, hogy megbocsátok akkor is, ha az illető nem kért bocsánatot, s azért is, mert ő esetleg nem bocsát meg.
4. A szomorúság, a tartozás elengedése: elhatározom, hogy foglyul ejtem gondolataim, ha újból jönnének a múlt fájdalmaival. Istenre és az Ő bocsánatára gondolok inkább: énekelek ilyenkor, lefoglalom magam valamilyen hasznosabb témával. Nem beszélem át mással újra meg újra ezt a témát. És végül, elfogadom (nekem ez elég nehezen megy), ha már nem tehetek semmit a másik helyreállásáért, s azt is, hogy a bizalmi kapcsolat nem minden esetben lehet ugyanolyan, mint azelőtt. Sőt, van, akikkel nem is lehet. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, megőrzi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.
Az 1989-as forradalom után Magyarországra utaztunk édesapámmal. A határőrségnél mikor az egyik vámos közeledett felénk, édesapámnak az arca elborult és mély fájdalmat láttam rajta, azt az érzést… „Ő  XY, a zilahi egyik volt szekus, szóval ide helyezték, ide menekült”-súgta nekünk valami általam soha nem ismert mélyen halk hangon… Feszülten figyeltem: mi lesz? A sofőrünkkel beszélt, az kinyitotta neki a csomagtartót, minket nem vett szemügyre. Édesapám hirtelen félhangosan imádkozni kezdett. A megbocsátás kegyelmét kérte, de már nem emlékszem milyen szavakkal. A sofőr beült, hogy mehetünk is. De édesapám határozottan még kiszállt az autóból, odament a vámoshoz és kezet fogott vele Isten áldását kívánva rá. Azzal tovább is hajtottunk.
Addig soha nem láttam valakinél ilyen meghökkentőnek és erősnek a megbocsátást.

UI. Nekem sokat segített  Gary Chapman „A szeretet másik arca: a harag” c. könyv a megbocsátás folyamatában. Valamennyit abból is igyekeztem tovább adni ebben a bejegyzésben. Szeretettel ajánlom.

A hívás

Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre. (1Kor ,9) Mária…, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. … a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lk 10,39.42) Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. (1Kor 4,2) 

Miután megértettem, hogy elhívásom az üdvösségre és az Istennel való meghitt teljes közösségre szól, azt is kezdem látni, hogy az elhívásom a szolgálat. Valamit is tovább adni abból a szeretetből, amit az Úrtól kapok. De milyen szolgálatra?
Jók a lelki ajándékokról szóló tesztek, előadások... Segítenek. Mégis, úgy tapasztalom, hogy a munkában mutatkozik meg az eszköz.

Az évek alatt sokféleképpen szolgálhattam az én Uramat. Elsősorban feleségként és anyaként értettem meg a küldetésem. De vallom, hogy ezen túl minden nőnek adatik személyre szóló elhívatás!
 Kiváltság-kegyelem minden lehetőség! A gyerekeket szeretem. A fiatalokkal önmagam vagyok. A hátrányos helyzetűeknek szeretek mosolyt csalni az arcukra. A nőkért életemet adhatom.
Egyre inkább hív az Úr a nők közötti szolgálatra s ott is a "láthatatlan rész", ami lefoglal. Ég a szívem a magányos, a kihasznált, vagy csak az Istentől távol levő boldogtalan nőkért: lányokért és asszonyokért. Akik szeretetet koldulnak, követelnek vagy pazarolnak arra, amire nem éri meg, s hiába sírnak.... 
Istenem, hogyan tudnám jobban és bölcsebben szeretni őket? - kérdeztem ma is.
A legtöbb, amit tehetek, hogy elérhető vagyok számukra, akkor is, ha ez sok lemondással jár. Meghallgatom, s terheiket az Úrral beszélem meg. Csak vele. Ez egy ajándék. Ilyen egyszerű.
És csak az kéretik tőlem, hogy hűségesnek bizonyuljak...
Te mire hívattál el?! Segítsük egymást a küldetésünkben!


A meghallgatás útján

"Ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak..." Prédikátor 3

Nem emlékszem már, hogyan nevezte meg Varga Anikó az ábrák alapján a (meg)hallgatás típusait, ezért így jegyzem meg magamnak:

1. Fizikai jelenlét, mint a meghallgatás első lépcsőfoka -Amikor éppen, hogy nem magunkban beszélünk, s ez annyit jelent, hogy van még valaki a szobában, aki tevékenysége közben néha válaszol egy-egy "ühüm" szót rá. Gyerekkoromban ilyenkor közbe szúrtam egy mondatot, ami nagyon nem talált a szövegkörnyezetbe, és ezen szórakoztam. Ha az illető nem vette észre akkor bosszankodtam is, ha igen, akkor ironikus voltam. Ennél már csak az fájdalmasabb, hogy az ember lánya ezt visszakapja valamikor...

2. Meghallgatás a szemünkkel - Igazából ez csak amolyan tettetés, jópofa mosoly vagy érdeklődés színlelése. Az amolyan nem igazi "hogy vagy?" kérdés után is ilyen meghallgatással reagálnak sokan.

3. Meghallgatás a fülünkkel - Szelektíven arra figyelünk, ami éppen érdekel, a többi a másik fülünkön ki is megy...

4. Meghallgatás a szívvel - teljes odaadással figyelek a másikra, arra, amit mond, anélkül, hogy azon járna az eszem, hogy pl. mit fogok arra felelni...Jellemző a másik elfogadása, befogadása.

5. Meghallgatás Lélekkel - amikor meghallgatok valakit szeretettel, ha kell sokadjára is ugyanazt, és ha a Lélek kér rá, akkor kész vagyok tovább hallgatni vagy segíteni is: örömmel vagy sírással, együttérzéssel, vigasztalással, bátorítással, intéssel, tanáccsal..

Kit hogyan szoktunk meghallgatni? Hol állunk a meghallgatás útján?
Mielőtt másoktól várnánk el az igyekezetet, legyünk mi azok, akik az úton elől haladunk!

örömhírt vivő asszonyok...

Nemrég kértek egy előadásra, hogy beszéljek arról, mit jelent a személyes kapcsolatainkon keresztül "világítani", terjeszteni a jó hírt, az evangéliumot. S hogyan?
Nehéz volt... hisz, soha nem fogalmaztam meg magamnak előtte, inkább csak láttam, s követtem a jó példát. Természetesen élni, nagyon-nagyon szeretni, s Istenre mutatni vele megvallással. ("Ne beszélj másoknak Istenről, ha nem kérdeznek. De élj úgy, hogy kérdezzenek!") Ennyi vázlatosan.

Két gondolat, ami megfogalmazódott bennem azóta:
Az egyik akadálya annak, hogy nem merjük megvallani az Urat az, hogy szeretnénk biztosra menni. Mi van, ha elutasítanak, vagy nem tetszik az amit mondunk? Mi van, ha megsértünk valakit? "Jaj...!"
Meg kell tagadnunk a félelmet, az elfogadásra való törekvést, ugyanakkor azt is, hogy nem mi kell megvédjük az Úr Jézus jó hírét. Ő nem szorul védelemre. Az emberek reakciója már nem a mi felelősségünk. Nekünk csak szeretni és szolgálni kell tisztasággal, igazság-, igeszeretettel!

A másik kérdés, hogy megvan-e bennünk az a szeretet, amiről Jézus érdeklődött, mikor Pétert kérdezte: "Szeretsz-e engem"? Mindennél jobban szeretjük-e Jézust? Elfogultan, megkülönböztetetten, örök hűséggel, akár a szerelmesek?! Csak ez a kapcsolat kívánatos és hiteles. Mindennap egy döntés ez a szeretet is. Ő előbb szeretett minket, s így a mi szeretetünk csak visszaragyogás. Ez az ami világít! Erről nem tud nem beszélni az ember! Nem tudja elhallgatni, elrejteni ezt az örömet senkitől! Aki ezt megtapasztalta, ó mennyire szeretné, hogy mindenkinek része legyen benne!!! A Szeretet áldásaiban is: a kapcsolat adta békességben a családban, a közösségben másokkal is, a gondoskodásban, a vele átélt csodákban...

Arra kértem ma az Urat, hogy a húsvéti ünnep a fent említett félelmem űzze el, és ezt a bensőséges szeretet-kapcsolatot mélyítse el bennem! Ezt kívánom nektek is! Minden kapcsolatunkat ragyogja be az Ő szeretete, hogy kérdezzenek az ünnepen is. És mi válaszoljunk!


Talán csak ennyit kellett volna elmondanom akkor is?! Itt most biztosan...